Ez a táj őrzi leginkább Alföldünk eredeti erdős-lápos képét, mivel a természeti és történelmi múltból az átlagosnál jóval többet őrzött meg. Átmentette a rohanó mába a természet és az ember harmóniáját. Fajgazdagságára példa, hogy növénytakarójában megtalálni a hazai flórának több mint felét. Hasonlóan sokszínű az állatvilága is, pedig az egész Szatmár-Beregi sík 1700 km2-nyi területe hazánkénak alig 2 %-a. A területen ezért hozták létre 1982-ben a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetet, mely a maga 23. 000 hektáros méretével az egyik legnagyobb tájvédelmi körzet hazánkban. A terület élővilágának meghatározó, legfontosabb részét a természetes állapotú erdőtakaró képezi, mely hegyvidéki fajoknak ad otthont.

A községtől – mely a tájvédelmi körzet központi területén helyezkedik el – délre találhatjuk a tarpai erdőt, amely az egyik legszebb magyarországi alföldi gyertyános tölgyes, benne a kárpáti sáfrány legnagyobb hazai állományával. A nedvesebb területeken égerlápok helyezkednek el.  A nagy kiterjedésű, összefüggő erdők gazdag állatvilág megtelepedését teszik lehetővé, költ a területen fekete gólya, békászó sas, darázsölyv, stb. Az erdők közt ligetek, fás legelők helyezkednek el, melyek tavasszal a hazánkban igen ritka kockás liliomtól vöröslenek. A közelben találhatók a csarodai lápok, melyek csupán kis kiterjedésű tőzegmoha lápok, de gazdag élőviláguk mégis a Kárpátokban található dagadó lápokéval vetekszik.

Csiperke tanösvény

A Csiperke tanösvény a Beregi-sík élővilágát, természetvédelmi értékeit és a térség tájgazdálkodásának fontos elemeit mutatja be. Az erdei iskolától indulva 4 információs táblával segíti a látogatót az ismeretszerzésben.A tanösvény szabadon látogatható. A Csiperke tanösvény a Beregi-sík élővilágát, természetvédelmi értékeit és a térség tájgazdálkodásának fontos elemeit mutatja be. Az erdei iskolától indulva 4 információs táblával segíti a látogatót az ismeretszerzésben.A tanösvény szabadon látogatható.

Kockás liliom

Hazánk egyik legszebb védett növénye a kockás liliom, melynek egyik legnagyobb állománya a Szatmár-Beregben található. Rózsaszínes, sakktáblaszerűen foltos, bókoló virágaival sok természetfotóst megihletett. E szemet-lelket gyönyörködtető liliommal, szakembereink vezetésével, lápréteket és ligeterdőket bebarangolva találkozhatunk.

Időpont: március második fele és április